Soóky Gál László előadása Somorján

A jogfosztottság máig sem szűnt meg

A csallóközi Somorján útnak indult nemzetébresztő előadássorozat harmadik állomásához érkezett november 25-én. A rendező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Magyar Polgári Kör – Polgári Társulás aktuális meghívott előadója Soóky Gál László, a Beneši dekrétumok elismert szaktekintélye volt.

A Beneši dekrétumok a mai napig uralkodnak a felvidéki magyarság mindennapjai felett. A téma aktualitását pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy évtizedekkel a tömeges kitelepítéseket követően ismét magyarokat akarnak kitoloncolni szülőföldjükről.

Bevezetésként Eduard Beneš életét ismerhette meg a szép számban megjelent hallgatóság. Annak a személynek a munkásságát, aki kiskorától kezdve magyargyűlölő volt és az egész életét a Monarchia szétbomlasztásának célja vezette. Egyben ő találta ki Csehszlovákiát, mint a létrehozandó államképződményt. Az ő lelkületét mi sem festi le jobban, mint a párizsi békekonferencián mondott alábbi idézete: „Én egyáltalán nem az igazságra törekszem. Én politikát csinálok, ezért olykor tudatosan követek el jogtalanságokat az állam érdekében és személyes érdekemben.”

Majd a dekrétumokhoz vezető út történetről, illetve azok hatásáról szólt Soóky Gál László. A beneši dekrétumok előzményeként már Trianont követően megkezdődtek a magyarellenes intézkedések a létrejött Csehszlovákiában. A tömbmagyarság közé ékelt úgynevezett kolonista települések létrehozásának célja a magyarság asszimilációja volt a Felvidék teljes déli részén. Később Beneš Csehszlovákia köztársasági elnöke is lett, de arról önmaga lemondott, mivel nem tudta elviselni az első bécsi döntés következményeit, ezért civilként illegalitásba vonult nyugatra. A dekrétumait is civil emberként írta meg, amelyet csak később ratifikált a Csehszlovák Nemzeti Tanács. Annak 12. pontjának végrehajtását pedig már a világháború előtt megkezdik, azaz a németek és magyarok jogfosztását.

A kárpótlás pedig a mai napig elmaradt, sőt 2007-ben Pozsony kimondta a dekrétumok sérthetetlenségét. Emellett azt sem szabad elfeledni, hogy a felvidéki magyarság is bűnös abban, hogy fennmaradhatott ez az állapot. Szépen lassan megfeledkezett arról, hogy valaha volt földje, vagyona. Annak visszaszerzéséért pedig nem emeli fel szavát. A magyarok úgynevezett képviselői pedig egymást túlteljesítve hajbókolnak a szlovákok előtt, kerülve a dekrétumok említését is a szlovákok érzékenységére hivatkozva. Ahogy mondás tartja: „Gyáva népnek nincs hazája!”

(HVIM Somorja)