A felvidéki magyarság első évtizede csehszlovák uralom alatt

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében könyvbemutatóval egybekötött előadást tartott Popély Gyula Somorján. Az előadás a Felvidék 1918-1928 címet kapta, ami nem meglepő, hisz az ismert történész neve régen összeforrt ezzel a területtel. Egész munkásságát neki szentelte, ezért többen támadták és támadják a mai napig is. Ugyanis abból, hogy mindig a megismerhető teljes igazságot írja le, soha sem engedett, és mint tudjuk, egyeseknek ez sosem tetszik.

Az előadás kezdetén a professzor úr felvázolta, mire is keresi a választ jelen könyve. Miként került a Magyar Királyság északi része idegen uralom alá, s hogyan lehetséges, hogy mára szinte tökéletes nemzetállam benyomását kelti Szlovákia? Mi vezetett oda, hogy a területen élő magukat magyarnak vallók száma közel egy évszázad alatt 30,6 százalékról 8,5 százalékra csökkent?

A mostani könyv a Felvidék 1914-1920 c. kötet a folytatása, amely bemutatta a „nagy háború” alatt és közvetlenül azutáni, a Felvidékért folytatott, katonai és diplomáciai küzdelmeket. A történéséket megismerve megtudhattuk, hogy a Károlyi-kormány indokolatlanul kiszolgáltatta az északi területeket. Eközben a csehek igyekeztek minél nagyobb részt kihasítani a magyar államból, bízva abban, hogy amit megszállnak, azt a béketárgyalások végeztével megtarthatják. Azon tárgyalások után, ahova, mint tudjuk, a legyőzötteket nem hívták meg.

Csupán azokat a megszállt területeket sikerült megőrizni, ahol spontán ellenállás bontakozott ki, pl. Balassagyarmaton. Popély kijelentette, hogy szinte biztosra vehető, hogy elérhető lehetett volna, hogy a helyi lakosság döntsön szülőföldje hovatartozásáról. Ezen állítás bizonyítására számtalan példa létezik. Ugyanis ahol fegyveres konfliktus bontakozott ki egyes etnikumok között egy adott terület kérdésében, azt mindig figyelembe vették Párizsban. Ilyen volt pl. Karintia vonatkozásában az osztrákok és délszlávok között, ahol végül népszavazás döntött. Hasonló esett történt Magyarországon is, ahol 1921-ben, a trianoni békediktátum után is sikerült visszaszerezni területeket a Rongyos Gárda harcainak köszönhetően. A nagyhatalmak kénytelenek voltak foglalkozni a témával, így kerülhetett sor arra, hogy Sopronban és további nyolc faluban népszavazást tartottak. Utólagosan, a határ különböző pontjain, még további 10 falu tért vissza Magyarországhoz. Mi történhetett volna, ha mindezen ellenállás még 1918-1919 táján bekövetkezik?

A szlovák vezetők rettegtek attól, hogy az Antant valahol magyar-szlovák viszonylatban népszavazást rendel el. Mivel tudták, hogy sehol nem győznének, még a szlovákok is Magyarország mellett szavaztak volna. Később Lloyd George, angol miniszterelnök is megjegyezte, dönteniük kellett, hogy Csehszlovákiát akarnak vagy népszavazást, a kettő együtt nem volt lehetséges.

Az előadás során bemutatott könyv az elszakított országrész helyzetét vizsgálja, azon belül is a magyarságét a valósággá való Csehszlovákiában az első évtizedben. Átfogó képet nyújt az államhatalmi önkény különféle formáiról és megnyilvánulásairól, a kisebbségi lét nehézségeiről, helytállásokról és megalkuvásokról.

A hatalomhoz jutó csehszlovák vezetésnek kezdetektől célja a nemzetállam létrehozása volt, azaz a kisebbségek likvidálás. Példaként áll az az adat, miszerint 1918 novemberétől 1920 végéig 106 ezer regisztrált magyar hagyta el a Felvidéket önkéntes vagy kikényszerített távozás keretében. Ez a szám a későbbiekben folyamatosan nőtt. Statáriumot vezettek be, a rögtönítélő bíróságok számtalan kivégzést hajtottak végre mondvacsinált indokokkal. A megszállt településekről internálták a lakosság egy részét. Kijelentették, ha valamilyen atrocitás éri a megszálló katonaságot, akkor tízszer annyi civilt lőnek agyon. Emellett gyorsított eljárásban igyekezték felszámolni a magyar iskolákat és egyéb intézményeket. A szlovákosítási akciók olyan méreteket öltöttek már 1919 végén, hogy Masaryk visszafogottságra intette Vavro Šrobárt, Szlovákia kinevezett teljhatalmú miniszterét. Felhívva a figyelmét arra, hogy ne provokálja a magyarokat, a fokozatosság vezet célra.

Gyakran hangzik el az az állítás, hogy a frissen létrejött Csehszlovákia demokratikus állam volt. Az előzőekben írtak is alátámasztják ennek ellenkezőjét, de további példákkal is szolgált ehhez az előadás keretében Popély Gyula. Politikai téren is igyekezték ellehetetleníteni a kisebbségi sorsra jutó magyarokat. Ennek kirívó példája, hogy az első csehszlovák nemzetgyűlési választások idején, 1920 tavaszán még életben volt a statárium a magyarok lakta déli részeken. Így igazán emberi feletti eredmény volt már az is, hogy két párt színeiben magyar képviselők is felkerültek Prágába. Közülük kiemelkedő volt Körmendy-Ékes Lajos, kassai származású tanár, aki rendszeresen felszólalt a megszállás igazságtalansága mellett. Hangot adott annak, hogy Csehszlovákia megalakulásával létrejövő helyzetet a magyarság soha nem fogja elfogadni, s ragaszkodnak önrendelkezésükhöz. Később többek között ezért a csehszlovák hatalom megfosztotta Körmendy-Ékest állampolgárságától és kiutasították a Felvidékről. Hasonló eljárást rendszeresen alkalmaztak a nem kívánatos személyek ellen.

Popély előadása végén hangsúlyozta, hogy Felvidékről írt munkái ugyan szomorúak és lehangolóak, de nem sírfeliratnak szánta a kipusztult felvidéki magyarság sírkövére, hanem erőt adó forrásnak a muszáj Herkulesek mostani és jövőbeli küzdelmeihez.

A tartalmas előadás végén a közönség kérdéseket tehetett fel, amelyekre részletesen válaszolt a történészprofesszor. Végezetül az érdeklődők dedikálva hozzá juthattak az előadás témáját adó Felvidék 1918-1928 című könyvhöz.

(HVIM Somorja)