Elfeledett költőink – Boross Sándor

Boross Sándor Szárazberek községben született 1891. március 7-én. Paraszti családból származott. Debrecenben szerzett tanítói oklevelet.
1911-től Nagypaládon tanított, ezekben az években kezdett verseket írni. Költészetének fő ihletője a szerelem. 1914-ben a háború kitörésekor azonnal bevonult, hamarosan orosz hadifogságba került, Szibériában raboskodott. Az itt írt verseiben leggyakrabban az elveszett szerelem és az otthon utáni vágy szólalt meg. 1918-ban egy vöröskeresztes akció jóvoltából egy beteg hadifogoly-szállítmánnyal sikerült hazakerülnie. Egy ideig a szülői házban élt, de a Trianoni határok meghúzása után nem akart tovább Romániában maradni, így átszökött Csonkaorszába. Hártyapapírra írt verseit pogácsába süttette, így szökött át a határon. Közel egy évtizedig Budapesten élt. Később elhagyta a fővárost, Tiszaberekre költözött, a magyar-román gúnyhatár mellé, szülőfaluja közelébe.

1920-ban jelent meg első kötete Táj címmel. 1925-ben Árvaság, 1929-ben Vár engemet a föld, 1937-ben Örök tükör címmel jelentek meg újabb kötetei, amelyeket a kritikusok pozitívan fogadtak.

A második világháborúban újra hadifogságba esett. 1940 után már nem publikált. 1977-ben, 86 éves korában hunyt el magányosan. Még a környezetében élők is alig tudtak költő múltjáról.

Az alábbi verse 1923-ban jelent meg a Tormay Cecile által szerkesztett Napkelet irodalmi folyóiratban.

Másodszor Mohács

Negyven toprongyos rác, lóháton, bocskorba,
Tartott Mohács felé lépést bandukolva.
Negyven toprongyos rác, fényes nappal, negyven,
Jött ezeréves, nagy Magyarország ellen.

Üres volt, néma volt Mohács nagy síksága;
Aludt lenn a nemzet hajdani virága;
Sehol senki, semmi, csak negyven rác, negyven;
Nem akadt egy magyar, ki Mohácsra menjen.

Támadt a negyven rác mohácsi síkságon,
Nem volt ily ütközet soha a világon.
Egy fegyver se dördült, nem folyt csöppnyi vér is,
Mohácsnál-mohácsabb volt az a nap mégis.

Elveszett, el, minden, – mohácsi síkságon
Mind, ki csak magyar volt, szálig a világon,
Ott feküsznek csúful, eltiporva, – holtak.
Meghaltak Mohácsnál, pedig ott se voltak.