Jó szerencsét! – Selmeci hagyományok

Rendőrbosszantás, bajtársiasság, mulatozás… több száz éves tradíció – felvidéki gyökerekkel.

Van egy hely, ahol a víz az felfelé folyik, a kismutató jelzi perceket, és még a kecskét is a kéményhez kötik ki legelni. Igen, itt mindenki balek. Miskolc, Sopron, Dunaújváros vagy éppen Székesfehérvár pedig áhítattal veti tekintetét Selmecbányára.

1735-ben nyitotta meg kapuját a selmecbányai Akadémia, ahol megindult a bányászati-kohászati szakképzés. A Habsburg Birodalom területén belül ez volt az első olyan tanintézet, amelyet nem egyházi kereteken belül hoztak létre, hanem államilag. A tanári kart igazi nagykoponyák, a korszak legelismertebb szaktekintélyei képezték. Az intézmény birodalmi jellegét a diákok etnikai összetétele is mutatta. Tanultak itt magyar, cseh, szlovák, német, lengyel, ukrán, szerb, horvát, szlovén anyanyelvű hallgatók, de érkeztek ide Oroszországból, Törökországból, mi több, Latin-Amerikából is.

A mérnökemberek kinevelésén túl, azonban a más miatt is jelentősége van az Akadémiának. Az itt folyó oktatás mellett létrejött a diákkör, melynek fő feladata volt a hallgatók összekovácsolása, továbbá kulturális, majd később hazafias rendezvények szervezése. Az itt tanuló diákság olyannyira különleges hagyományvilágot teremtett maga köré, hogy Magyarországon 2004-ben felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére. A diákkörök igazi közösségformáló erővel bírtak, emellett sajátos rítusokkal rendelkeztek: különös névadási szokások, egyenruha viselése, szakestélyek ceremoniális lebonyolítása, saját nótáskönyv és mind ez alapja, a szigorúan betartott hierarchia.

Az első világháború az addigra már főiskolává avanzsált Akadémiát is megviselte. Professzorai, diákjai közül nagy létszámban fogtak fegyvert a haza védelmében. Mire ők visszatértek a frontvonalból, az Akadémiának mennie kellett. Az 1918-ban Felvidékre benyomuló cseh legiók addig nem mertek Selmecbánya területére lépni, amíg a hallgatók el nem hagyták a várost. Tudták, hogy a felfegyverkezett diákság utolsó leheletig védené azt, ami jogosan is az övé.

A csehek – hogy ellehetetlenítsék a Főiskola gyűjteményeinek, műszereinek, ingóságainak menekítését – lezárták a közeli vasútállomást. Így a diákkör tagjai decemberben, éjszaka, gyalog és szekerekkel tettek meg 25 km-t hegyeken át, hogy ott tehervagonokra tehessék, és Budapesten biztonságba helyezhessék ezen tárgyakat. A diákok innen indultak újból haza, ki Csonkahonba, ki Erdélybe, ki újból vissza a Felvidékre.

„Víg kedélyt, vidám életet, meleg szívet hoztunk magunkkal, kegyelettel őrzött szokásokat, kollegalitást, igazi baráti szeretetet.” Így tudósított a Sopron vármegye című napilap 1919-ben. Pár hónapos hontalanság után a Főiskola Sopronban talált új menedéket. A diákok itt is a haza oltárán áldozva, a Rongyos Gárdában harcoltak az elrabolt területekért. Közülük többen is hősi halált halva ugyan, de az ágfalvi csatákkal kivívták Sopron megmaradását és a népszavazást.

Ilyen múlttal, ilyen hagyományokon felnőve nem csoda, ha a kommunista rezsim egyik első dolga volt szétverni a diákkört, reakciósnak bélyegezni és betiltani a selmeci diákhagyományokat. A kommunizmus első éveiben tömegesen zárták ki a diákkör életében legaktívabban tevékenykedő hallgatókat. A Főiskolát karonként szétszórták a csonka ország több pontjára.

A diákkörök az 1990-es években kezdtek újra létrejönni, és feléleszteni a régi hagyományokat. A diáktársaságok tagjai mélyen tisztelik a saját tradícióikat és saját múltjukat. Rendelkeznek közösségtudattal, hivatás- és hazaszeretet jellemzi őket. Ezek mentén, ma olyan, egyetemet végzett, fiatal értelmiségi réteggel találkozhatunk, amely már csak ezért is antikommunista, ezen felül jobboldali beállítottságú.

Zárásképp még egy érdekesség. A Ballag már a vén diák kezdetű dal Selmecbányáról terjedt el egész Európában. A Selmecről való elűzetés és a trianoni diktátum után azonban a diákok megtoldották még két versszakkal:

„De mielőtt még elmegyünk – tovább.
Egy szent fogadalmat még teszünk – tovább.
Ha Selmec hív mi ott leszünk
Érette vesszen életünk.
Tovább, tovább, tovább
Fel búcsú csókra cimborák.

 Ballag már a vén diák – tovább.
Keresve szebb és jobb hazát – tovább.
Ez út hazámba nem vezet
Nagy Magyarország elveszett!
Tovább, tovább, tovább
Hazátlan lett a Vén Diák!”

(ChVRI)

---

 

Felhasznált irodalom:
A MAGYAR KIRÁLYI BÁNYAMÉRNÖKI ÉS ERDŐMÉRNÖKI FŐISKOLA VÁZLATOS TÖRTÉNETE
PATYI GÁBOR  -A selmecbányai akadémia magyar intézménnyé válása és a hallgatók nemzeti ellentétei 1848-49-ben
Wisnovszky Károly: Ötven éve ölték meg az Akadémiát
Egy balek tudnivalói