A lengyel-magyar határ meghódítása: Tengerszem-csúcs

---

Repüljünk az idők szárnyán egészen 2013 júliusáig, a cél a Tengerszem-csúcs meghódítása volt, amely a több, mint ezeréves lengyel-magyar határon fekszik.

Nem sokkal nyolc óra után indultunk útnak. Előbb a Szikraház megállóhelytől a Tátrai Villamosvasúttal túránk kiindulópontjához a poprádi-tói megállóhoz mentünk. A név csalóka, hiszen a Poprádi-tó innen még egy jó óra gyalogtúrára van. Itt a tengerszint feletti magasság kb. 1250 méter, még a célunk 2499 m.

Kezdetben még könnyű volt a dolgunk, aszfaltozott úton vezetett a kék jelzés. A Menguszfalvi-völgyön felfelé haladva még lesújtó látvány tárul az arra járó elé. A 2004-es hatalmas szélvihar okozta károk még évtizedekig láthatóak maradnak. Akkor közel 3 millió fa dőlt ki, főleg lucfenyők, amelyek eltakarítását még ott jártunkkor is végezték. Azóta újabb csapásként szúfertőzés tizedeli a megmaradt élő faállományt. Ami viszont pozitív, hogy folyik az újjáépítés is, már több millió ellenállóbb facsemetét ültettek a régiek helyére.

Előre elterveztük, hogy teszünk egy kitérőt. A kék jelzést elhagyva, letértünk a sárga útvonalra. A Krupa-patak felett áthaladva juthatunk el a Szimbolikus temetőbe, amely a Magas-Tátrában illetve a világ más hegységeiben áldozatul esett hegymászóknak, turistáknak, állít emléket. Az Oszterva alatt, cirbolyafenyők árnyékában található ez a hely. Egy kis kápolna mellett a kősziklákon emléktáblák és fakeresztek találhatóak. A temetőt hivatalosan 1940-ben nyitották meg. Az első emléktábla, amelyet itt helyeztek el az 1907-ben a Simon-toronyról ereszkedés közben lezuhant Wachter Jenő emléktáblája volt. Rajta kívül még jó pár magyar emlékét is őrzi a Szimbolik us temető.

  

Már 11 óra felé közeledett, mire tovább mentünk a Poprádi-tóhoz. Néhány szerpentinen áthaladva értük el a festői szépségű tavat, amelyet korábban Halastónak is neveztek. Ez nem véletlen, hiszen az egyedüli tó a Magas-Tátra déli oldalán, amelyben halak is élnek.

A tavat megkerülve a Poprádi-tavi Hegyi Szállónál álltunk meg pihenni. A „csúcstámadás” előtt még megnéztük a Majláth-menedékházat is, amelyet eredetileg a Magyarországi Kárpát-egyesület készíttetett, s építtetőjéről Majláth Béláról, Liptó vármegye alispánjáról neveztek el.

A kék jelzésen folytattuk utunkat. Ekkor még sziklákkal tűzdelt földes úton haladtunk, a fenyőerdő viszont hamar elmaradt mögöttünk. Az út is ketté ágazott, balra a kék jelzés a Nagy-Hincó-tóhoz, még a piros a Békás-tavakhoz vezet, amerre mi is folytattuk az utunkat. Itt kezdődött a túra java, innentől kezdve egyre meredekebb volt felfelé, viszont kárpótolt minket az alattunk elterülő Menguszfalvi-völgy látványa.

Ezután következett az egyik legfárasztóbb rész. A Nagy-Békás-tó felett elhaladva egy meredek sziklaküszöb tornyosult fölénk, amelyet csak a rögzített láncokba kapaszkodva lehet megmászni.A gyorsan emelkedő szakasz fáradalmait a Hunfalvy-hágó alatti menedékházat elérve pihenhetjük ki. Ez a legmagasabban elhelyezkedő turistaház (2250 m) a Magas-Tátrában, amely csak május és október között üzemel. Érdemes itt megállni egy pohár forró teára, hiszen annak ellenére, hogy nyár közepe volt, itt már érezhetően hideg volt. Gyakran hómezők mellett haladtunk el, miközben szó szerint a felhőkben jártunk.

Az utolsó szakasz, a nyeregből a csúcsig sziklás szerpentineken haladt. Miután ezt is leküzdöttük, akkor 2499 m magasságban állva egyszerre csodálhatjuk meg az alattunk elterülő Magyar Királyság illetve Lengyelország panorámáját. A Tengerszem-csúcs nevét egyébként az első megmászójától, Blasy Edétől, az ótátrafüredi szanatórium igazgatójától kapta. Ez jelenleg a Magas-Tátra legmagasabb pontja, ahová jelzett turistaösvény vezet. Fél öt felé járt már az idő, mire elértük a csúcsot, s nehezen is váltunk meg tőle. Külön öröm volt, hogy nem mi voltunk ott az egyedüli magyarok, egy Borsod megyéből érkező csoport egyik tágjával ismerkedtünk meg miközben a kilátásban gyönyörködtünk.

Visszafelé már öten mentünk, annyit változtatva az útvonalon, hogy a Poprádi-tónál a piros jelzésre kanyarodtunk. Az vezetett el minket a Csorba-tóig, onnan már autóval vittek a szálláshelyünkhöz újdonsült barátaink. Ám a tátrai kaland ezzel nem ért véget.

 

(Pertum)