Az általános választójogról röviden

---

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel…“
(gróf Széchenyi István)

Ismét eltelt pár hónap és itt az újabb „változtatási lehetőség“ a nép számára. Közelednek a parlamenti választások, előbújtak az évekig nem látott figurák, ömlik a reklám, tapadnak a plakátok, a sajtó pedig ki-ki a maga anyagi támogatóit hozza címlapon.

Azonban egy ilyen notórius nem szavazót, mint én, nehezen tudnak az urnához csábítani.
…és ez úgy néz ki, idén sem sikerül egyetlen pártnak sem.
Hogy miért, azt vázolom az alábbi gondolatban.

“Választójognak nevezzük az állam polgárainak azon jogát, melynek során részt vesznek a közösség képviselő testületének, vezetőjének a megválasztásában illetve a népszavazáson.”

“A demokratikus rendszerekben a választójog általános, ez esetben minden 18. életévét betöltő állampolgár, nemtől, faji vagy etnikai hovatartozástól, vallástól vagy meggyőződéstől, társadalmi vagy gazdasági státusztól, szexuális irányultságtól függetlenül, szavazati joggal rendelkezik.”

Itt rögtön álljunk is meg egy szóra!
Tehát alanyi jogon dönthet bárki az ország sorsáról, csak azért mert betöltötte a 18. életévét.
Attól függetlenül, hogy el tud-e számolni háromig, hogy hallott-e olyanról, hogy államháztartás, hogy infláció, hogy tudja-e mit takar a privatizáció fogalma, hogy működik a szociális rendszer, vagy egyáltalán tisztában van-e vele, hogy milyen ideológiát képviselnek azon pártok melyekre a voksát adná.
Tudja-e egyáltalán, hogy mi az az ideológia? Van-e fogalma a történelmi tényekről, fontos eseményekről, összefüggésekről és tud-e ennek fényében racionális döntést hozni?

Bármennyire is inkompetens valaki ahhoz, hogy beleszóljon egy ország gazdasági, szociális és politikai irányításába, a “demokratikus rendszer” alanyi jogot biztosít számára, csak mert elmúlt 18.
Semmilyen más kikötés nincs, csak az életév (a mentálisan sérültektől és a börtönben raboskodóktól most tekintsünk el).

Valóban elegendő lenne ez az egyetlen kikötés?
Vajon egy 18 éves fiatal elegendő ismerettel és tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy beleszóljon az ország vezetésébe?
Volt-e szerencséje megtapasztalni a bürokrácia útvesztőit és a korrupciót, mely átjárja a hivatalokat egy-egy ügyintézés folyamatában?

---

Az életben különböző engedélyeket kell megszerezni ahhoz, hogy elvégezhessünk bizonyos feladatokat. Gondolhatunk itt akár egy egyszerű gépjárművezetésre, hegymászásra, vagy egy vén diófa kivágására a kert végében.
Természetesen gyermeket sem fogadhat örökbe egy hajléktalan és szívátültetést sem végezhet az ember csak úgy hirtelen felindulásból, hiszen míg az előbbihez szigorú előírásoknak kell megfelelnie az igénylőnek, az utóbbi műtéthez megfelelő szakképesítés és doktori praxis szükséges.
Akkor az ország, a társadalom életét befolyásoló döntésekhez miért nem kell semmiféle kritériumoknak megfelelni?

Ez a gondolat további kérdéseket is felvet.
Vajon, ha az alapszintű műveltség követelményként szerepelne a választójog megszerzéséhez, akkor az elősegítené az oktatásügy megreformálását?

Feltételezhetjük-e, hogy egy felelősségteljes szakértői kormány alakulna, ha csak olyan polgárok szavazhatnának, kik valóban tisztában vannak az ország szociális és gazdasági helyzetével, illetve tudják kire és milyen okból szavaznak?

A korlátozott választójog gyakorlatánál vajon a kampányoló pártok megkockáztatnák-e egy olyan képviselőjelölt-lista összeállítását, melyen szakértők helyett zenészek, sportolók, színészek, celebek és poplulista szónokok foglalnak helyet?

Azonban a jelen korban a kampány továbbra is csupán populista marketing szlogenek sűrű erdeje, melyek csupán az egyszerű szavazópolgár primitív érzelmeinek kielégítését szolgálják.
Az említett szavazópolgár pedig a felszínes érzelmektől túlfűtve, a szimpátia és antipátia tükrében, nélkülözve a racionalitás halvány szikráját is, elmegy és szavazhat.

Ameddig bárki szavazhat, addig a kormány is csak ennek a félrevezetett társadalomnak a kivetülése lesz. 

Tehát, összegezve, egyetlen jelölt sem vetette fel a választójog és a választási rendszer módosításának lehetőségét programjában.
Senki sem kampányol azzal, hogy „Megcsináljuk!“, hogy „Itt az idő a változásra!“ vagy azzal, hogy „Közös érdek a minőség győzelme a mennyiség felett!“.

Minden jelöltnek nagyon is megfelel ez a rendszer, ez a közeg, amelynek hosszú évek óta haszonélvezői és nem utolsó sorban az, hogy az esetleges hozzá nem értésük és az ország még nagyobb adósságba taszítása számukra semmilyen elszámoltatással nem fenyeget.

Ezért én ismételten a demonstratív távolmaradás mellett döntök.

(Nyugti)