Becsület Napja megemlékezés Székesfehérváron

„Dicsőség a hősöknek!“ – e jelszó mögött vonultunk több százan, hogy megemlékezzünk a magyar történelem egyik legdicsőbb eseményéről, a Becsület Napjáról.

A felvidéki vármegyésekkel vegyített menetoszlop Székesfehérvár történelmi belvárosán masírozott keresztül, a Királyi Szállótól a Fekvő Katonáig. A megemlékezőket vármegyés zászlók, magyar lobogók és a csatlakozott szervezetek zászlajai vezették. A dobszó kísérte rendezett sorokat Otto Wöhler tábornok lelkesítő szavai fogadták a kommemoráció helyszínén.

Maga a megemlékezés a legnagyobb tiszteletadás mellett, rendőri beavatkozás nélkül zajlott le. Az Új Magyar Gárda vezetőjének, Mészáros Istvánnak gondolatai szerint a budavári kitörés hősei megmutatták, milyen az igazi magyar katonavirtus: bátran, megadás nélkül, a végsőkig kiállni és harcolni.

Kónyi-Kiss Botond – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Székesfehérvári Tagszervezetének vezetője – azt az emlékképet vetítette a hallgatóság elé, mely szerint a városba bevonuló magyar és német csapatokat virágeső közepette, könnyes üdvrivalgás fogadta. A pár hónapig tartó terrorisztikus szovjet elnyomás után több ezer székesfehérvári férfiember önként jelentkezett a haza védelmére.
Kónyi-Kiss kiemelte, hogy a szovjet nem terményt jött pusztítani, hanem mindent, ami még szent volt az öreg kontinensen.

„A fény híd múlt és jelen között.“ A Betyársereg vezére, Tyirityán Zsolt szerint Magyarországra és Európára 71 éve sötétség borult. 71 év kellett ahhoz, hogy a sötétség létrehozza a modern embert. Azt a modern embert, amely nem ismer sem Istent, sem hazát, sem fajt, sem szociális öntudatot, de már a saját nemi identitását is elfeledte. A bevándorlók tömegei pedig azt is elmossák, amit a kommunizmus és a liberalizmus képtelen volt, és ami az igazi Európa eszményéből még megmaradt.

A koszorúk elhelyezése után, a hősök lelki üdvéért felajánlott szentmise következett.

Az estének pedig ezzel még korántsem volt vége. A Nordland SS hadosztály veteránja, Klaus Grotjahn tartott előadást arról, miként harcolt a második világégés alatt. Történetei közt szerepelt, hogy a 16 évesen besorozott ifjú hogy élte meg a hadba-vonulást, a osztálytársai elvesztését, miként látta közeledni maga felé a frontot, hogy teljesített szolgálatot különböző harci egységekhez beosztva. Elmesélte, milyen volt Berlin ostrománál várni a fojtóan közeledő szovjet csapatokat, miközben a lövések a német partizánoktól hátulról érkeztek. Hogy hogyan szökött vagonok alatt; hogy mit csináltak a csapatok, amikor már nem volt lőszer, de a fővárost utcáról utcára kellett védeni; hogy mikor fogtak össze a szovjet katonákkal az életükért; mi volt a legszörnyűbb harci élmény számára; hogy hogyan próbáltak meg kitörni a szovjet ostromgyűrűből? Ezekre a kérdésekre kaptak választ a Kisbérre látogatók. A hadifogságról és az azt követő bolsevizmus elleni harcról azonban csak legközelebb tart beszámolót…