Nyitra vidéke március 15. szellemében
Miközben a feleségemmel azt szemezgettem, hogy idén a Felvidéken hol és milyen megemlékezéseket tartanak március 15-e kapcsán, egyből arra jutottunk, hogy idén Nyitrára kell mennünk. Szerettünk volna a jelenleg szórványban élőkkel közösen fejet hajtani a 48/49-es hősök előtt. Már délelőtt útnak indultunk, hogy jóval a megemlékezés kezdete előtt a helyszínre, a nyitrai városi temetőbe érjünk, így alkalom nyílt arra, hogy ott jobban körül nézzünk.
Külön öröm volt számomra, hogy ott beszélhettem egy helyi magyarral, aki 1943 óta lakik az egykori vármegye székhelyen. Ő elmesélte, hogy nem is olyan régen, „ebben a sorban is (mutatva a mögöttünk lévő részre, ahol ma már szinte csak szlovák sírok találhatóak) mind magyar feliratú sír volt. A talapzat még a régi, de a márványt lecserélték”. Azt csinálják, nagyon gyakran látni, hogy ahol magyar felirat van, akkor fogják az egész oszlopot, megfordítják a fal felé, s a hátára írják már a saját szlovák neveiket – mondta az idős úr. A beszélgetés során azt is elmesélte, hogy amikor fiatal volt, 50-60 évvel ezelőtt, ha végig ment a város főutcáján, mindenhonnan magyarul köszöntek rá, ha ma végig megy, nem köszön rá senki anyanyelvén. „Az öregek még értenek, de a fiatalok nem beszélnek magyarul.”
Itt érdemes megjegyezni, hogy a monarchia fennállásának utolsó összeírásakor a város közel két harmada vallotta magát magyarnak. Emellett jelentős német lakossága volt, a többi pedig egyéb nemzetiségű volt a ma „nagy szlovák városban”.
Törvényesített történelempusztítás
A közel két órás sétánk során, amit a városi temetőben tettünk, mi is tapasztaltuk az idős úr által elmondottakat. Nagyon kettős érzés volt bennem a sírok között járva. Egyrészt örömmel töltött el minden egyes magyar név olvasása. Másrészt erősen látszik a pusztítás is. Kevés az eredeti formájában meglévő magyar sír. Azt fontos tudni, hogy egy-egy sírhely itt nagyon gyakran teljes családok temetkezésére szolgált.
Gyakori, hogy egy-egy család utódai elszlovákosodtak, így a sírhely megmaradt eredeti formájában, de az új nevek már szlovákul kerültek felírásra. Szintén az elszlovákosodás bizonyítéka, hogy egy régi sírkő lecserélése után a korábban magyarul írt nevek is szlovákul kerülnek újra felírásra.
Amennyiben a sír bérleti díját az utódok nem fizetik, akkor az adott sírt bárki bérbe veheti! Így számtalan esetben őseink nyughelye idegen szlovákok kezébe került, akik jobb esetben megtartották a régi sírfeliratokat (pl. ha értékes sírkőről van szó). Ilyenkor még az mondható jónak, ha a sírkő üres felületére helyezik az új feliratokat. Viszont gyakran a régi neveket igyekeznek eltüntetni. Helyenként lecsiszolták azokat, máshol a sírkőre új márványt helyeztek a régi nevek fölé. A baloldali képen látszik a csiszolás durva nyoma, már csak az olvasható magyarul, hogy itt nyugszik. A másik esetben alul még olvasható egy magyar név, de a többit eltakarja az új márványtábla.
Végül egy példa arra, amiről a nyitrai úr is mesélt, hogy az értékes márvány sírkövet megtartják az új tulajdonosok, „csupán” megfordítják azt. Így az egyik oldalán a magyar, a másikon már a szlovák elhunytak nevei olvashatóak.
Viszont mindezek ellenére ma is sok híres nyitrai magyar sírhelye látható a városi temetőben. Ezért egy másik részt annak szentelek majd, hogy azokat bemutassam.
Erdősi Imre, a branyiszkói hős
A szabadságharcra való megemlékezés fél kettő után vette kezdetét a kegyes-tanítórendiek sírboltjánál. Az ünnepi beszédet Sági József tartotta, aki bemutatta Erdősi Imre honvédpapnak, a város szülöttjének példaértékű életét.
Az Ausztriából származó család sarjaként, Poleszni Imre néven látta meg a napvilágot (később azt Erdősire változtatta) az egykori vármegye székhelyen. Fiatalon 
belépett a piarista rendbe. A hittudományi tanfolyamot sikeresen elvégezte, majd 1840-ben áldozó pappá szentelték. Selmecbányán kezdett tanítani, ott érte a szabadságharc híre is. Guyon Richárd hadtestéhez csatlakozott, mint tábori pap. A branyiszkói hős jelzőt sem érdemtelenül szerezte. A Kassa felé vezető átjárót Deym tábornok zárta el, ami azt a veszélyt hordozta magával, hogy Görgei seregét körbezárják. A felmentés érdekében a több mint kétszeres túlerővel szemben Guyon vezetésével indult támadás 1849. február 5-én. A rohamra induló magyar honvédcsapatok azonban megtorpantak, ekkor lépett elő Erdősi Imre kezében a feszülettel. Halálmegvetéssel indult rohamra, a keresztet az ellenség közé hajította, oda kiáltva a honvédeknek: „Ti ott hagynátok az ellenség kezében Isteneteket?” Erre azok ellenállhatatlanul hatoltak előre és foglalták el a branyiszkói hágót.
A szabadságharc leverés után üldözték, de később folytathatta tanári pályáját. Halála előtt visszatért szülővárosába, ahol most is nyugszik. Emlékét szülőháza falán is őrizte egy tábla az alábbi felirattal:
ITT SZÜLETETT 1814. NOV. 4.A BRANYISZKÓI HŐS PAPHARC RIADALMA KÖZÖTT LEGELŐLJÁRT Ő A KERESZTTEL,HŐSI NEVÉNÉL, Ó HONFI !SZOLGÁLT ISTENNEK S CSATASÍKONKÜZDVE HONÁNAK;MEGKOSZORÚZTA NEVÉT HÁLAERDŐSI IMREEMELJ KALAPOT.S IGAZ KEGYELET.1894. MÁRCIUS 15.
Esterházy János, a magyar mártír
Erdősi Imre sírhelyének megkoszorúzása után a megemlékezőkkel együtt átvonultunk Nyitraújlakra. Az 1848/49-es hősök előtti tisztelgést összekötötték az Esterházy János születésének és halálának évfordulójára való megemlékezéssel. Ennek helyszíne pedig a mártír politikus szülőfalujában, annak jelképes sírkeresztjénél volt.
Az első bécsi döntés után is az elszakított területen maradó magyarokat képviselő politikus emlékét 2011 óta háromnyelvű (szlovák-magyar-lengyel) emléktábla is őrzi, amely a község katolikus templomában található. A megemlékezés magyar szentmisével ért véget. Érdemes megjegyezni azt, hogy Nyitraújlak ma már teljesen szlovák település, ahol a II. világháború óta nincs magyar nyelvű szentmise, csupán az emléktábla avatás óta van a megemlékezés keretén belül.
(Pertum)
Vélemény, hozzászólás?