Elfeledett költőink – Alföldi Géza

---

Az Elfeledett költőink c. rovatunk következő alanya Alföldi Géza. Neve szerencsére már kevésbé ismeretlen, főleg a jobboldali emberek számára, mégis mondhatjuk, hogy nem kapja meg azt a tiszteletet, ami járna munkásságának.

1908. június 22-én született Cegléden. Eredeti neve Schilzong József, az Alföldi nevet először csak költői, írói álnévként használta, majd 1944-ben miniszteri engedéllyel hivatalosan is véglegesítették. Jogi végzettséget Kecskeméten szerzett. Újságírói pályafutását a Ceglédi Hírlapnál kezdte, ahol hamar a szerkesztőség állandó tagja lett. Nagyon sokoldalú ember volt. Nemcsak írt, hanem zeneszerző is volt. Komponált zenés vígjátékokat és operetteket is, melyek közül a Csókos huszárok című darabja országos hírnévre emelte.

A harmincas évek végén került Budapestre. Sok lapnak volt egy időben munkatársa, de további drámákat, színműveket és kisregényeket is írt. Mégis a költészet területén vált halhatatlanná. Első verseskötete még Cegléden jelent meg Kész, mehet! címmel 1936-ban és pár év alatt a harmadik kiadást ért meg. A harmincas években bekapcsolódott a jobboldali, nemzeti szellemű politikai mozgalmakba. Második kötete 1943-ban jelent meg Csak a gyökér kitartson címmel. Érdeklődése egyre jobban a politika felé fordult. 1944-ben már A Nép c. hungarista hetilap vezércikkírója.

1945 tavaszán nyugatra került, ahol a Hídverők lap irányításával a nemzeti emigráció legradikálisabb szócsövévé vált. Mindeközben költői pályafutása is a csúcsra érkezik, sorra jelentek meg verseskötetei:

– Krisztusom, én Péter nem leszek! (1948)
– Kárpátok  majd találkozunk (1954)
– Gádoros, az csak Gádoros (1958)
– Pajtás, a hited el ne add (1958)
– Áldás! Béke! Húgomasszony! (1958)
– Én tovább nem hazudok (1958)

1954-ben a Hídverők szerkesztősége segítségével kibérelte a bajorországi Teising kastélyt, ahol vezetésével Történelmi és Társadalomtudományi Kutatóintézet létesült. Lapjának megalkuvást nem tűrő hangvétele a kezdetektől szálka volt a baloldali és zsidó körök szemében. 1959-ben összevont támadást indítottak Alföldi ellen. 3 évig tartó szélmalomharc vette kezdetét, ami teljesen felemésztette Alföldi idegeit és anyagi javait. 1962-ben a Hídverőket betiltották a német hatóságok, Alföldit kitiltották Németországból és 6 hónapi szabadságvesztésre ítélték. Később különböző üzleti vállalkozásokba kezdett, de ezekbe sajnos belebukott. Az utolsó döfés az volt, hogy 1967-ben, adósságaira hivatkozva a Teising kastélyt elárverezték. Még az értékes dokumentumokat se helyezhette biztonságba. Ettől kezdve Alföldi Géza megtört lett, visszavonult, mostoha körülmények között élt. 1991. október 25-én halt meg a németországi Essenben.

Alföldi Géza: Csak a gyökér kitartson

Kint a szőlőnkben, emlékszem rája,
Deszka kunyhónk előtt állott Öregapám diófája.
Ha vihar támadt, – szőlőkötözéskor, –
Dörgött az ég, csattant a villám,
Füstölt az úton a felpaskolt por,
Ahogy végigverte a dörgő esőostor,
Bebújtunk a kunyhóba. Onnan néztem,
Miként robognak a felhők az égen. 

Nagyapám a fát leste.
Vajon elbír-e a széllel?
Recsegett, ropogott öreg teste,
A szél a gallyakat csomósan tépte,
Hullott a zöld dió áldott termése,
Mozgott a föld is, ahogy a vihar rázta,
De győzte a vihart öregapám konok,
Törzsekopott diófája. 

Csak a gyökér kitartson!…
Még ma is hallom – motyogott nagyapám:
Nem lesz baj, gyerek!
Dió lehullhat,
Új tavasszal terem az ág újat,
Ág is nő a letépett helyére,
De ha a gyökér nem bírná tovább,
A diófának, kisunokám, vége. 

Most is vihar, szél tépi, rázza
De állja a vihart Árpád vezér
Ezeréves, öreg diófája.
Kárpátoktól az Adriáig nyúlnak a gyökerek
Tapadnak a földre, hogy termés legyen
Az örök magyar szőlőhegyen,
Hogy élni tudjon: dió, levél, ágak …
– Adj! Uram, elég erőt a harcos diófának! 

Lehull ezer dió, millió lesz holnap,
Letörhet száz ág, ezer nő helyére
S ha csupán a csonka törzs marad,
Ha új tavasz zsendül, kifakad!
Uram, csak Te lássad,
Hogy ezen a véres, küzdelmes harcon
A gyökér kitartson.
A gyökér kitartson!