’56 szelleme Felvidéken

Bár 1956 emléke még élénken él az idősebb generációkban és talán a fiatalabbak számára is sokkal kézzelfoghatóbb, a felvidéki magyar köztudatban mégse jelenik meg olyan mértékben, mint ahogy azt egy kerek évforduló megkívánná. Míg az emlékév kapcsán az anyaországban egymást érik a nagyszabású megemlékezések és programok, addig Felvidéken karcsúra sikeredett dicső forradalmunk emlékének ápolása. Természetesen a felvidéki vármegyések, ahol csak tudtak, részt vettek a szervezett eseményeken, hiszen mozgalmunk szellemiségéhez közel áll a pesti srácok emléke.

A megemlékezések sorát Komáromban, a múzeum dísztermében nyitottuk, ahol egy felemelő emlékesten vettünk részt. Bár a mi vérmérsékletünk szerint nem feltétlenül az ünneplőbe öltözött, polgárias, dísztermes emlékest illik ’56 szellemiségéhez, mégis tiszteljük azokat, akik legalább ilyen formában fejet hajtottak a hősök emléke előtt.
Október 22-én szintén Komáromban került sor egy újabb megemlékezésre, mely során pár órára felhúzták a lyukas zászlót a város zászlórúdjára. A megemlékezést színesebbé tette, hogy az egykori pozsonyi egyetemista felszólaló elmesélt, miként élte meg a felvidéki magyar egyetemista ifjúság a forradalmat, hogyan próbáltak fegyvert szerezni és csatlakozni budapesti társaikhoz. Sajnos a megjelent „tömeg” nagysága igen családias hangulatúvá varázsolta az egész eseményt.
A felvidéki megemlékezések sorát lezárva a tagság úgy döntött, hogy anyaországi tagszervezeteink rendezvényeihez csatlakozik. Míg a somorjai tagság a maglódi rendezvényre indult, addig a komáromiak Kocsot érintve Székesfehérvárra mentek.
A maglódi rendezvény idén több volt, mint egy szokásos megemlékezés. Egy két éve megálmodott terv megvalósulását is ünnepelhettük, hiszen ekkor került sor a Maglód város ’56-os hőseinek emléket állító szobor leleplezésére is. Ezzel mozgalmunk a városi önkormányzat támogatásával egy a heroikus küzdelmet szimbolizáló szoborral emlékezik a forradalom hőseire.
A komáromi tagság először Kocs településen vett részt az önkormányzat által szervezett ünnepségen. A faluházban a polgármester beszédét követően egy színvonalas színházi előadás nyújtott betekintést a forradalmárok lelkivilágába. Ezután az önkormányzat és a HVIM megkoszorúzta a forradalom emlékének állított kopjafát.
Kocs után Székesfehérvár volt a végső úti cél, ahol is a helyi vármegyések rendezvényéhez csatlakoztak felvidéki bajtársaik. A székesfehérvári HVIM idén is méltó rendezvénnyel tisztelgett ’56 előtt. Három napra harci járművek, barikád és dobtáras géppuskákkal járkáló forradalmárok lepték el a belváros sétáló utcáját. Az érdekfeszítő előadások mellett ismeretterjesztő táblákról is tájékozódhattak az arra járók, a legkisebbek pedig bármikor átvehették az irányítást a három kihelyezett ágyú valamelyike felett. A kiállított fegyverek természetesen a nagyobbakat is vonzották, így jó pár apuka alig várta, mikor kaphatja meg gyermekétől a géppuskát, hogy ő is szemügyre vehesse. A forradalom napjainak hangulatát hűen felidézte, amikor a vármegyés lányok egy akkor 14 éves kislány korabeli naplójából olvastak fel részleteket.
Ha ’56-ról van szó, akkor mi így képzelünk el egy megemlékezést!
Székesfehérvárról természetesen vármegyések nem jöhettek úgy haza, hogy fejet ne hajtsanak elhunyt bajtársunk, Kónyi-Kiss Domonkos (Domi) nyughelyénél.