Szív és gyomor

Jó pár éve ültünk egy asztal körül egy tüntetés után és azt fejtegettük, hogy mi is az alapvető problémája jelenkorunk magyar társadalmának. Akkor hangzott el talán a leglényeglátóbb megállapítás, mely társadalmi polarizáltságunk egyik legnagyobb törésvonalára mutatott rá: van a szív Magyarországa, meg a gyomor Magyarországa.

És valóban! Azóta is minduntalan rá kell ébrednem arra, hogy lassan immár 35 éve létezem egy javarészt kishitűségből és irigységből “építkező” közegben, mely folyamatosan áhítozik a jóléti nyugatra, de valahogy nem tudja és talán nem is akarja levetkőzni ez a társadalom ezt a panelproli mentalitást, amibe ugye évtizedekkel ezelőtt belekényelmesedtünk, sőt mi több mára belegyógyultunk, elválaszthatatlan részei lettünk. És bizony nem látunk túl önnön középszerűségünk komfortzónáján, mottónk pedig a “merjünk kicsik lenni”.

Drága együgyű emberek, akik 30 éve rezignált közönnyel sétálnak el nap, mint nap az omladozó egészségügy romjai mellett, és akik holnaptól megint csak leszarják a több sebből vérző egészségügy vergődést, de most bárgyú vigyorral tapsikolnak hogy visszavonul hazánk a 2024-es olimpia rendezésért vívott küzdelemből. Mit gondolnak az elvtársak, győzött a forradalom, holnap majd világszínvonalú kórházak nőnek ki a földből, abból a pénzből, amiből olimpiánk lett volna? Nem, nem fognak, mint ahogyan eddig sem, de ez Önöket már nem fogja érdekelni, mert nem lesz már a háttérben senki, aki a bendő Magyarországát hergelve jelszavakat adjon az Önök szájába.

A vetés beérett, a politikai hasznot már learatták, így Önökre, a madzagon rángatható arctalan tömegre most egyelőre nincs szükség. Itt volt egy lehetőség, hogy egy nagyot álmodva kilépjünk a világ képzeletében még ma is létező vasfüggöny mögül a rivaldafénybe, és megmutassuk magunk, hogy a fővárosunkat egy kicsit közelebb toljuk ahhoz, hogy ismét egy világváros lehessen. De nem, győzött a pártpolitikailag vezérelt szűklátókörűség, mely esélyt sem ad a sikernek, és ez önmagában a legnagyobb veszteség.

Nem baj elvtársak, holnaptól minden visszatér a rendes kerékvágásba, hátradőlhetünk kopottas karosszékeinkben és zsörtölődhetünk, hogy megint emelkedik az üzemanyag ára, meg, hogy növekszik a munkanélküliség, meg hogy gyengül a forint. Aztán ha eljön az ideje majd felragadunk egy újabb mézesmadzagra, amin csüngve, megint nagyon harsányan meghatározhatjuk magunkat valami ellen, amiről egyébként fogalmunk sincs…

Bartus Ádám