„És jöttek a bombák és remegett a föld”

1945. február 13-án a német gyerekek még színes szalagokkal díszítették fel a villamosokat, Drezda tele volt élettel – a városban a farsang végét ünnepelték. Hamvazószerdára az angolszász szövetséges bombázók porig rombolták a kórházvárossá nyilvánított települést. Kevésbé ismert tény, hogy ekkor rengeteg magyar is tartózkodott az ostromlott Drezdában. A magyar kormány még 1944 őszén döntött úgy, hogy végzős építészmérnök hallgatóknak, gépészmérnök hallgatóknak, vegyészhallgatóknak, orvostan- és állatorvos hallgatóknak, valamint tanárainak SAS-behívót küld. Nem a frontra szánták őket, hanem abban a reményben menekítették ki őket nyugatra, hogy majd ők lesznek azok, aki a szovjet vörös horda kiverése után újjáépítik az országot. Ezen kívül a Ludovika Akadémia egy része és néhány kisebb magyar katonai alakulat is Drezdában tartózkodott a terrorbombázás idején.

A komáromi m. kir. 22. gyalogezred III. zászlóaljának 3. és 4. századát kiképzés miatt irányították Drezdába. A lévai 22/III. zászlóaljhoz tartozó Klotz József, a 3. század írnoka jegyezte le, hogy mi is történt a magyar honvédekkel ekkor. Visszaemlékezései részletesen leírják, hogy a magyar honvédek miként élték meg a szász főváros tűzviharának napjait.

Éjfél előtt a szirénák sikoltása törte meg a kaszárnya néma csendjét. A katonák azonnal kiugrottak ágyaikból és indultak. Voltak, akik a kaszárnya alagsorában kerestek menedéket, voltak, akik a közeli erdőben, Klotz többedmagával a bunkert vette célba. Mire elérték a fedezéket, már elkezdődött a város légi ostroma:

„Tojásdad óvóhelyünk úgy táncolt, mint egy részeg fabábú. Köpenyünk lobogott, az asszonyok és a gyerekek sírtak, szívünk hevesen dobogott.”

A honvédek óvóhelyén nem csak magyar, de német katonák és civil személyek, nők valamint gyermekek is tartózkodtak. A közelben lévő lőszerraktár is találatot kapott, amely hatalmas detonációval járt – a robbanások sora később, a nap folyamán sem maradt abba. Az erdőben menedéket kereső magyar honvédek közül ketten eljutottak az óvóhelyig, ekkor egy pillanatra kinyílt a bunker ajtaja, a légnyomás mindenkit a falhoz csapott.

„…Látjuk a letarolt fákat s a repeszek süvítése a fülünkbe hasít. A pillanat képét látjuk. – Ég a város! – Vad vihar kavarog. Becsapjuk az ajtót s a fák ágai az ajtóra zuhannak. És nem szűnik meg a bombák hullása; – egyre csattognak – remeg a föld. Mintha az utolsó ítélet napja lenne.”

Pár óra elteltével véget ért a bombázás, a honvédek kijöttek az óvóhelyről, a civilek közt bizakodó beszélgetés indult. Mindenkit a felszabadultság érzése töltötte el. Mint utóbb kiderült, ez nem tartott sokáig. A motorzaj újra erősödött, ismét dübörgés és robbanás hallatszott. A bunkerben újabb hosszú órák teltek el. A leírásokból kiderül, hogy a honvédek azon izgultak, mi lehet a bajtársaikkal, vajon az osztaguk megvan-e épségben.

A bombázások elmúlta után kiderült, hogy a kaszárnya is találatot kapott. Az erdő átvizsgálása során pedig 12 magyar honvéd szétszakított testének maradványait találták meg, többeket még kerestek. Minden romokban állt, a vízhiánytól oltani sem lehetett. 20 magyar honvéd indult a városba menteni, a többiek a romokat takarították. A szirénák ekkor már nem működtek, a bombázás pedig újra indult. A mentésre indult honvédcsapatot légiakna találat érte – kb. 50 méterre egy óvóhely bejáratától. A húsz fős legénységből 19-en ekkor vesztették életüket.

A komáromi m. kir. 22. gyalogezred III. zászlóaljának 3. és 4. századának veszteségei a Drezda terrorbombázása után:

„Meghalt 1 hadapród őrmester, 1 szakaszvezető és 30 honvéd, 1 tizedes pedig súlyosan megsebesült. A mentési munkálatok a városban hetekig tartottak. E bombázáskor a hivatalos megállapítás szerint Dresdent 5.000 gép támadta és a halottak száma hozzátevőlegesen: 280.000 fő.”