A nagy füzet

Jó pár éve „porosodott” a gépemen Szász János egy filmje, a 2013-ban bemutatott A nagy füzet. Nemrég unalmamban rászántam magam, hogy megnézzem ezt a második világháborús drámát. A Kristóf Ágota regényéből készült film Kőszegen játszódik, ahová egy anya menekíti iker gyermekeit a háború borzalmai elől. A két fiú, hogy túlélje a háborút, mind testileg, mind lelkileg edzi magát és egymást. A történet dióhéjban ennyi. Maga az alap sztori nem rossz, a fiúk karakterei is érdekesek, bár nekem úgy tűnt, mintha Csáth Géza Anyagyilkosság című novellájából másolták volna ki őket.

A film önmagában egy átlagos magyar világháborús dráma, a maga komor képvilágával és kissé vontatott cselekményével. Az egész film nem érdemelne egy blogbejegyzést, ha nem lennének a mellékszereplők. Mert bizony a mellékszereplőkben rejlik az egész film lényege, mely egy tizenkettő egy tucat filmből tökéletes propagandafilmmé avanzsálta ezt az alkotást. Ha végignézzük a mellékszereplők sorát, akkor szemünket szúrja, hogy a mű felvonultat szinte minden negatív sztereotípiát a magyarokkal és a németekkel szemben.

Vegyük szépen sorra, hogy kikkel is találkozhatunk a kőszegi események sodrában!

A magyar karakterek közt van egy iszákos, férjét meggyilkoló nagymama, aki indokolatlanul sanyargatja unokáit. Van egy csalfa anya, aki a fronton szolgáló férje távollétében egy tiszttől esik teherbe. Van egy tolvaj szomszéd lány, egy pedofil katolikus pap, egy ártatlan gyerekeket elverő részeg baka és persze egy ostoba nyilas. Keserédes szájízzel konstatálhatjuk, hogy az egyetlen semleges magyar karakter a postás, akinek csak egy „Adjon Isten!” jutott az egész film alatt. Pozitív karaktert ne keressünk a magyar szereplők közt!

A kevés német karaktert egy homoszexuális SS-tiszt és egy kisfiúkat megrontó, katolikus sváb szolgálólány képviseli. Természetesen mindent van hova fokozni, így a pedofil katolikus szolgáló egy szabad percében kapva kap az alkalmon és egy zsidót is feldob a nyilasoknak. Mert hát ilyenek ezek a katolikusok, ilyenek ezek a svábok.

És akkor el is érkeztünk a film egyetlen (szöveggel is rendelkező) zsidó szereplőjéhez, a cipészhez. A jóságos izraelita cipész egyetlen jelenetében két pár csizmát ad az ikreknek, annak ellenére, hogy életében először látja őket. Hát igen, felénk már csak ilyenek voltak a galíciáner szatócsok és cipészek.
A karakterek sora kissé erőltetett sztereotipizálást sugall, nagyjából annyira van köszönőviszonyba a valósággal, mint Groó Diana Vespa című filmje, melyben a vidéki cigánygyerek telefonját elveszik a budapesti magyar utcagyerekek.

A túlzott egyoldalú karakterelosztásnak köszönhetően egy nézhető filmből idegesítő propagandafilmet sikerült csinálniuk. Mindez semmi másra nem jó, mint a befolyásolható nézők tudatalattijában még mélyebbre ültetni az évtizedek óta sulykolt bűnös identitást.

Mindezt véghezvihették volna kevésbé bugyután és feltűnően is, mert így a végeredmény kifinomultságát tekintve nem haladja meg Pajor Tamás Rosenberg Dani című gagyiparádé dalát sem.

Nagy hiánya a magyar filmiparnak, hogy második világháborús filmek terén nem tud elrugaszkodni az elvárt PC-vonaltól, melynek kötelező elemei a gonosz magyarok/németek, a sanyargatott jóságos zsidók és a koncentrációs táborok füstölgő kéményei. Ja, mert a film végére azért ide is be kellett passzírozni ezt a klisét is.

a szerző egy felvidéki vármegyés