Komáromi áttörés

A komáromi áttörés, más néven a véres május 1. olyan bátor országmentő esemény volt, mely Komáromot szabadította volna fel a csehszlovák megszállás alól. Cseh-Tóth Ország elnyomása alatt élni képtelen, egyszerű magyar emberek a hazájuk egységéért ragadtak fegyvert. A több évtizedig tartó csehszlovák és kommunista rezsim alatt az emléküket is kiirtották volna. Bár a visszacsatolási kísérlet elbukott, az áttörésben részt vevő hősök érdemeit ez semmiben sem csorbítja. Hősies áldozatvállalásuk a felvidéki és anyaországi magyarság egységes, mindent elsöprő akaratának megnyilvánulása volt.

Előzmények

Az első világháborút követő fegyverletétel után pár hónappal, de a trianoni békediktátum aláírása előtt másfél évvel, 1919. január 9-én Komárom városát megszállták a csehszlovák légiók. A csehszlovák hadsereg két legionárius századának bevonulásával kettéosztották a várost és Komárom vármegyét is. Komárom ezzel katonai közigazgatás alá került.

A komáromi polgárok számára azonban nem vált elsőre egyértelművé, hogy a csehek szállták meg a várost, ugyanis a tisztek többsége olasz vagy francia volt. Eleinte azt gondolták, hogy antant békefenntartók állomásoznak Komáromban. A megszállók szinte azonnal nekiláttak a tisztogatásokhoz, a hivatali és kulturális élet vezető személyiségeit leváltották, a magyar származású vezéregyéniségeket megpróbálták ellehetetleníteni. Miután világossá vált, hogy kikkel is néznek szembe a város lakói, azonnal cseh-ellenes intézkedésekbe kezdtek, és a polgári engedetlenség útjára lépve, többször is a beszüntették a munkavégzést.

Komárom polgárai mivel békés eszközzel nem tudtak a cseh megszállás ellen hatni, a fegyveres ellenállás reményében elkezdtek szerveződni. Ennek élén elsősorban a nagyobb létszámú gyári szakszervezetek álltak, akik kiváló kapcsolatokkal rendelkeztek a térségben. Mozgósítani tudták Új-Szőny (Dél-Komárom), Győr, Tata, Tatabánya munkásait és diákjait is, akikkel együtt tervezték meg a cseh megszállók kiűzését Komáromból.

Támadás

Intenzív előkészületek után 1919. április 28-án éjjel az északi városrészben lévő hajógyár munkásai megtámadták a csehszlovák hídőrséget, hogy utat nyissanak a déli városrészből érkező csapatoknak. Az őrség azonban a hajógyáriakat visszaverte, így a magyar oldalon előkészített támadást elhalasztották. A munkásokat letartóztatták és az észak-csehországi Terezínbe internálták.

A környék tettrekész hazafiait azonban az sem tántorította el a támadástól, hogy a komáromiak már nem tudtak részt venni a harcokban. A dél-komáromi, tatai és győri vagongyári munkásokból, valamint tatabányai bányászokból, háborúból hazatért, leszerelt katonákból és diákokból álló, több száz ellenálló döntő többsége nem rendelkezett katonai tapasztalattal.

A patkányforradalom utáni magyar hadsereg hivatalosan nem vehetett részt a harcokban, de tagjai segítettek a dunai aknák hatástalanításában, tüzérségi támogatásban. Kun Béla április 30-án este telefonon felszólította a dél-komáromi katonai körlet parancsnokát, hogy akadályozza meg a készülődő támadást, ennek a felszólításnak a honvédek azonban nem tettek eleget.

A város visszavételét április 30-áról május 1-jére virradó éjszakára akarták végrehajtani. Az újszőnyi (dél-komáromi) állomáson négy mozdony füstjével borították homályba az induló rohamot.

Egy csapata csónakokkal, két másik pedig a hidakon átkelve támadta meg a csehszlovák helyőrséget. Monostorral szemben keltek át a Dunán az Erzsébet-szigetre, megrohamozták a vasúti hidat, majd a vasútállomás felé nyomultak előre.

A roham a kezdeti sikerek után gyorsan a visszájára fordult. Korábban, április 30-án már cseh intézkedések történtek a Duna túlsó partján. A cseh városparancsnok a nem megbízható lakosokat elfogatta, a tüzérséget pedig az Erzsébet-szigetre irányította. Az áttörés megindulásakor Egidio Macaluso olasz ezredes Érsekújvárból egy további csehszlovák gyalogezredet rendelt át Komáromba.

A cseh tüzérség golyózáport zúdított a híd elejére és zárótüzet adott le a másik végére, hogy visszafelé is elzárja az utat. A két hídfő közé rekedtek kitűnő célpontokká váltak, rengetegen ekkor vesztették életüket. Holttesteik a Dunába hullottak, ezért azonosításuk lehetetlenné vált. A túlélők az Erzsébet-szigeten próbáltak elrejtőzni.

A magyar tüzérség erre válaszul bombázni kezdte Komáromot. A cseh tüzérek egy ideig ezzel nem törődve, továbbra is a szigeten lévő hősies áttörőkre összpontosítottak.

A nagy tüzérségi párbaj akkor keletkezett, amikor a magyar tüzérség lövegei a déli partról telibe találták a cseh muníciós raktárat. A robbanást akkora volumenű volt, hogy a korabeli beszámolók alapján még Győrben is lehetett hallani. A híd ekkor felszabadult a zárótűz alól és az északi oldalon rekedt áttörők megkísérelhették a visszamenekülést.

Megtorlás

A Komárom felszabadítási kísérletére tett akció után egy tiszt vezetésével szuronyos cseh bakák jelentek meg az Erzsébet-szigeten, és akit ott találtak az áttörők közül, azokat azonnal lemészárolták.

A megszállók mentalitására jellemző, hogy bestiális kegyetlenséggel végezték ki a magyar harcosokat. Akiket élve fogtak el, azokat nem lőtték le, hanem szuronyokkal agyonszúrták, puskatussal agyonverték vagy kutyákkal maratták őket halálra. Volt olyan áldozat, akinek a testén 30-nál is több szúrás volt, de áldozatok többsége felismerhetetlenné vált, arcuk jóformán hiányzott.

A brutalitást talán az jellemzi a legjobban, hogy az áldozatok tömegsírba helyezése előtt a kirendelt orvosszakértő – aki a megyei tiszti főorvos volt – az ötödik holttest leírása után annyira rosszul lett, hogy félbe kellett hagyni az azonosítást, és el kellett hagynia a helyszínt.

Az áttörők közül páran egy helyi családi ház pincéjében bújtak el. Amikor csehek rájuk találtak, akkor azonnal kivégeztek mindenkit. A házban lakó család férfitagjait – nagypapától az unokáig – pedig kihallgatásra vitték. A kihallgatás, utána azt mondták nekik, hogy elmehetnek, de a visszafelé vezető úton kivégezték őket is.

A roham után

A cseh helyőrség másnap kijárási tilalmat rendelt el, aki megszegte, azt azonnal lelőtték. Senkinek sem járt kegyelem, még egy 12 éves komáromi fiúnak sem.

Szám szerint nem tudni, hogy mennyi áldozata lett a véres május elsejének, de a komáromi katolikus temetőben 102 azonosítatlan holttest nyugszik egy tömegsírba helyezve. Sem az eset után, sem pedig a kommunizmus alatt nem lehetett beszélni a magyar helytállásról és a visszacsatolási kísérletről.

„Magyar mártírok és hősök, fogadjátok a méltatlan utókor elismerését, háláját és köszönetét. Példátok erősítse lankadó hitünket, bátorítsa elgyávuló szíveinket, töltsön el a Feltámadás bizonyosságával hosszú virrasztásunkban a ma már csaknem száz éve tartó éjszakánkban. Békesség poraitokra!” /Popély Gyula/