Hegyen-völgyön a selmeci diákok nyomában

Magyar szótól visszhangzott a Bacsófalvi-tó környéke augusztus utolsó szombatján. Bár a vidéken már szórványban sincs jelen a magyarság, immáron harmadik éve gyűltek össze a Szitnya lábánál, hogy megemlékezzenek az egykori selmeci akadémia hős diákságáról. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet a magyar történelem egy olyan mozzanatára emlékezett emléktúrájával, amiről máig keveset tudunk.

1918-ban az egyre délebbre nyomuló cseh csapatok és az erősödő szokolista mozgalom folyamatosan veszélyeztették Selmecbánya és a környék magyarságát. A selmeci diákság, melynek jelentős része megjárta az olasz frontot, egy percig sem habozott, fegyvert ragadott és őrjáratokat szervezve tartotta fenn a rendet a környéken. Több zendülést is sikeresen levertek, mely során két erdőmérnök-hallgató életét vesztette. Baumerth Károly és az olasz frontot is megjárt Hurtay György örök példaképei maradnak a szolgálatkészségnek és a hazaszeretetnek. A Selmeci Őrjárat Emléktúrával az ő emlékük előtt tisztelegtek a résztvevők.

A túra a Bacsófalvi-tótól indult, ahol idén a tavalyihoz képest negyedannyian gyűltek össze. Sajnos a határellenőrzések miatt elenyésző számú anyaországi tudott csatlakozni felvidéki társaikhoz. A felvidéki túrázók főként Csallóközből érkeztek, de jöttek Mátyuföldről, a Vág és a Garam közéből és Palócföldről is.

Dobay Gergely, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom felvidéki társvezetője köszöntötte a megjelenteket. Beszédében a selmeci diákság hazaszeretetére hívta fel a figyelmet. Arra a mélyen gyökerező elemi hazafiasságra, ami a diákokat arra sarkallta, hogy önként, parancsszó nélkül is tegyék a dolgukat és fegyvert ragadva védjék a magyar hazát.

A Bacsófalvi-tótól a túrázók a richňavai tavak érintésével jutottak el Hegybányáig. Itt a frissítők elfogyasztása után folytatták útjukat a Középső-Windsacht tóig, ami a többi bányatóval együtt az UNESCO világörökségének részét képezi. A bányatavak egykor kiterjedt rendszere a 19. században Európa legmodernebb vízügyi rendszere volt, amivel az aranyat és ezüstöt termelő bányák szivattyúit hajtották.

A tavaknak búcsút intve, az egykori vízgyűjtő-árkok maradványai mentén vonultak a résztvevők a Szitnya lábához, ahonnan egy hosszú emelkedő várt rájuk. A Tatár-rétre kiérve hirtelen tárult szemeik elé a Szitnya sziklatornyos látképe. Innen már csak egy rövid lépcsőzés volt hátra, hogy végül a csúcsról (1009 m) nézhessenek körbe. A látképet a Selmeci-hegység vulkanikus eredetű formakincse és a selmecbányai kálvária uralja. Sajnos a Kisiblye feletti hegyoldalon már nem látszik az erdőbe vágott E-betű, amivel a selmeci erdészek szeretett királynéjuk előtt tisztelegtek. Szerencsére a nem mindennapi látványt Csontváry-Kosztka Tivadar megfestette, így az megmaradt az utókornak.

A csúcson máig áll a pavilon, melynek elődjét Koháry Miklós herceg építtette a 18. század végén. Szimbolikus ez a helyszín, hiszen a Szitnya volt az egyik bölcsője a kárpát-medencei turista-mozgalomnak. Innen Szitnya várát érintve ereszkedtek le a hegycsúcsról. A rablólovagok eldugott rejtekhelyeként szolgáló egykori várból mára csak rom maradt. Az út a Tatár-rét újbóli érintésével a túra kiindulási pontjához, a Bacsófalvi tóhoz vezetett vissza. Itt minden résztvevő emléklapot és kitűzőt kapott.